Cat Power - Fools

http://www.youtube.com/watch?v=F2Jko4Ipdrs

Dátum: 2007. 10. 12.

Furcsa dolog történt ma. Visszagondolva magam sem tudom, hogy történt mindaz, ami történt. Az egész teljesen normálisan kezdődött, a suliban megint nem szólt hozzám senki – bár ez nem túl meglepő. Suli után egyből a parkba mentem, a vázlatfüzetemet a hónom alá csapva. De amikor oda értem, a megszokott helyemen, a fűzfa alatt már volt valaki. Először megtorpantam. A  fejébe kapucnit húzó alak elsőre kicsit ijesztőnek tűnt, de aztán ismét elindultam. Elvégre az az én helyem, minden egyes délután ott ülök, nem fogok holmi jött-ment miatt arrébb ülni! Így elindultam. Az alak – vagyis mint közelebbről megnézve kiderült, fiú – meg sem rezzent, mikor tőle alig egy lépésre leültem, és hátamat nekivetettem a fűzfa kérgének. Velünk szemben a kacsató csendes volt, szokatlanul csendes. Látszott, hogy vihar közeleg. Egy pillanatig furcsán néztem, majd a vállamat megvonva elővettem a jegyzetfüzetem, és mintha semmi különös nem lenne, folytatni kezdtem a félkész rajzomat. Halkan dolgoztam, belemélyedve a műbe, és nem foglalkozva a fiúval. De mikor végül, körülbelül fél óra elteltével kicsit felemelte a fejét, ezzel az arcát felfedve a kapucnija mögül, a ceruza megállt a kezemben. Egy percig szó nélkül néztünk egymás szemébe, majd elkapva a tekintetét fejét visszatette felhúzott lábaira. De én nem tudtam mozdulni. Továbbra is őt néztem, és annyira összezavarodtam, hogy azt leírni sem tudom. Miért van itt? Mi történhetett vele? És hogyhogy nem ment egyből arrébb, mikor meglátta, hogy én vagyok az? Megráztam a fejem, és igyekeztem kiszorítani az össze-vissza cikázó gondolataimat a fejemből, és a rajzomra koncentrálni. De mikor visszahajoltam a lap fölé, és kezembe vettem a ceruzát, a kezem annyira remegett, hogy még perceket kellett várnom, mire egyáltalán el tudtam kezdeni ismét rajzolni. És mindössze két perc telt el, mielőtt egy hatalmas fekete csíkot hagyva maga után megcsúszott a kezem, ezzel teljesen tönkretéve a már majdnem teljesen kész rajzot. Lehunytam a szemem és elszámoltam tízig, majd sóhajtva behajtottam a füzetet, és törökülésbe helyezkedve bámulni kezdtem a kis tavat. Körülöttünk öreg nénik sétáltak egymásba karolva, és a legfrissebb pletykákat motyogva, fiatal párok csókolóztak a padokon ülve, kisgyerekek szaladgáltak, és harmincas éveiben járó, láthatóan pénzes nők kocogtak. Az ég egyre sötétebb volt, gomolygó, szürke felhők gyülekeztek a fejünk fölött. De engem nem érdekelt. A vázlatfüzetet és a ceruzáimat visszagyömöszöltem a színes oldaltáskámba, és államat a kezemre támaszkodva vizslattam Őt. Percekig meg sem mozdult, látszólag észre sem vette, hogy bámulom, de végül fejét felém fordítva felhúzta a szemöldökét. És akkor végre mást is láttam rajta mélyzöld szemein kívül. Például az alattuk ülő sötét karikákat. A megszáradt könnyektől az arcához ragadt, kócos haját.

-                     Mit bámulsz?  - vetette oda foghegyről, miután percekig meg sem szólaltunk. Összehúztam a szemöldököm, majd egy kicsit közelebb csúsztam hozzá. Nem tudnám megmondani, hogy miért tettem, talán csak felébredt bennem a védelmező ösztön. Mindenesetre nem tudatosan csináltam.

-                     Baj van? – kérdeztem végül gondolkodás nélkül.

-                     Közöd hozzá? – hajtotta vissza a fejét a lábaira.

-                     Tudok valamit segíteni? – kérdeztem nem törődve a gorombaságával.

-                     Senki sem tud – motyogta a térdébe, de akárhogy is igyekezett, hangja kemény helyett inkább elveszettnek hangzott.

-                     Mi történt?

Percekig nem szólt semmit, de amikor már épp sóhajtva elfordultam, és ott akartam hagyni, hadd legyen egyedül, végül válaszolt.

-                     Anyámék beadták a válási papírokat.

A kis tó felé fordultam, aminek teteje most erősen hullámzott az erős széllökéseknek köszönhetően. Az eső szaga már odaért, és bármelyik percben kitörhetett a vihar. Pár pillanatig gondolkoztam, majd végül, mit sem törődve a következményekkel, megszólaltam.

-                     Anyám tavasszal öngyilkos lett.

Azonnal felkapta a fejét, szemei kikerekedtek a döbbenettől. Sejtettem, hogy meg fog döbbenni, elvégre akármennyire is az osztálytársam volt, nem tudott rólam semmit. Ahogy senki más sem abban a suliban. Senkinek nem mondtam el, hogy mi történt, sőt, tulajdonképpen még egyszer sem mondtam ki hangosan. Ahogy a szavak kicsúsztak a számon, mintha belőlem is kijött volna valami. A hónapok óta vállamat nyomó súly könnyebb lett, és szinte észre sem vettem, hogy forró könnyek folytak le az arcomon.

-                     Sajnálom, én… Nem tudtam.

-                     Senki sem tudta. És szeretném, ha ez így is maradna – tettem hozzá egy pillanatnyi habozás után, majd letöröltem a könnyeket az arcomról – És a válás… Lehetne rosszabb is. Az, hogy ők ezentúl külön lesznek, nem jelenti azt, hogy ne lennél tovább a gyerekük, vagy hogy ne szeretnének téged ugyanannyira.

Csak megrázta a fejét, majd lesütötte a szemét.

-                     Hé – tettem a vállára a kezem – Ennél már minden csak jobb lesz – mosolyodtam el halványan. Éppen akkor, mikor megéreztem az első esőcseppet az arcomon. Pillanatokon belül zuhogni kezdett, én pedig egy másodperc alatt a hónom alá kaptam a táskámat, mielőtt még a benne levő füzetek, bennük több évnyi munkámmal, eláztak volna.

-                     Nekem most mennem kell – pattantam fel, alig egy pillanattal azelőtt, hogy ő is feltápászkodott volna – De fel a fejjel, oké? Hidd el, csak idő kérdése, és minden jobb lesz.

-                     Sam – szólt utánam, mikor már pár lépésre voltam tőle – Lehetne, hogy ez köztünk maradjon?

Nem fordultam vissza, sőt, meg sem álltam, csak a kezemet felemelve intettem neki, és futni kezdtem, mielőtt még mindenem elázott volna.

http://www.youtube.com/watch?v=BoOXCBFVoQ8

Sam arca sápadt volt a reggeli fényben, ahogy a kávézó előtt fél kezét a mellkasa elé téve cigizett. Haja kiengedve terült el a hátán, raszta tincsei össze-vissza tekeredtek. Fehér, nyári ruháján apró festékpöttyök éktelenkedtek, míg a felette levő két pulóver gyűrött volt, és kávéfoltos. Josh kilépett a kávézó ajtaján, és rágyújtott.

-                     Már most utálom ezt a napot.

-                     Nem vagy vele egyedül – intett neki Sam oda sem nézve.

-                     Valahogy ez a két selyemfiú nem hiányzott nekünk ide.

-                     Hát nem. De Josh, megbeszéltük, nem lesz több balhé. Ha a főnök kirúg, mehetsz kukásnak.

-                     Nem vagyok hülye – morogta, miközben kifújta a füstöt.

-                     Jó reggelt – lépett ekkor hozzájuk Harry, fejére húzott kapucnija alól Samre pillantva.

-                     Jó volt – dobta el a cigijét Josh, majd megfordulva beindult a kávézóba – Jössz? – pillantott Sam felé, aki erre csak biccentett, elhajította a cigijét, majd elindult Josh után.

Ekkor minden felgyorsult. Sam arca előtt egy pillanatra elsötétült a világ, majd minden színes pacák egyvelege lett. Bántották a szemét az erős fények, de csak addig, amíg meg nem látott egy fekete kört, ami felé egyre húzta valami. Mikor végül elért oda, megkönnyebbülés öntötte el. És már nem érzett semmit.

- Basszus! – ordított fel Harry, és ezzel egy időben az éppen összeeső Sam felé kapta a kezét, és a derekát megragadva magának támasztotta – Mi az isten? – nézett döbbenten a nyugodtan álló Josh felé.

- Csak elájult – legyintett, majd Harryhez lépett – Add, beviszem az öltözőbe – Harry egy pillanatig pislogás nélkül nézett rá, majd felkapta Samet az ölébe, és Josht kikerülve lábával belökte a kávézó ajtaját. Josh ökölbe szorított kezekkel, szikrázó tekintettel nézett utána, majd nagy levegőt véve ő is bement. Harry bevitte Samet az öltözőbe – nem volt nehéz dolga, Sam szinte pehelykönnyű volt – és letette az apró helységben levő kanapéra. Josh pár pillanattal utána lépett be a szobába.

- Evett már ma? – kérdezte Harry Samet figyelve.

- Nem – vonta meg a vállát Josh, mire Harry határozottan bólintott.

- Megyek, hozok neki valami kaját.

- Felesleges – szólt utána Josh felé sem fordulva – Úgysem eszi meg.

- Hogy érted? – torpant meg Harry.

- Értsd, ahogy akarod – vonta meg a vállát Josh, majd felkapta a kis asztalról a kötényét. Harry egy pillanatig még habozott, majd végül mégis elindult, hogy szerezzen valamit Samnek.

Mikor Sam kinyitotta a szemét, a kis szobában félhomály és csönd honolt. Csak kintről szűrődött be némi alapzaj, de a helységben egyedül volt. A karjaira támaszkodva nehézkesen feltápászkodott, majd kezét a homlokára téve, hunyorogva nézett körül. A feje tompán sajgott, de ezt meg sem érezte, a gyomrából kiinduló éles fájdalom minden mást elnyomott. Sóhajtva próbált meg felállni, de a térde megremegett, és egyetlen pillanat múlva visszaesett a kanapéra. Ekkor csapta meg az orrát a kanapé előtt levő asztal tetején álló zacskóból jövő illat. Arca lesápadt, gyomra forogni kezdett, és érezte, hogy amilyen gyorsan lehet, mosdót kell találnia. Minden erejét összeszedve felpattant, majd a fekete ajtóhoz lépett, amire a ’személyzeti mosdó’ felirat volt ráfirkálva. Benyitott, felhajtotta a wc ülőkét, majd térdre ereszkedett (esett), és előrehajolt. Öklendezni kezdett, de torkából semmi nem jött elő. Köhögött, ujját lenyomva a torkán igyekezett megszabadulni mindenről, de nem volt se

mmi, ami kijöhetett volna. Lehunyta a szemét, vett pár mély lélegzetet, majd remegő lábakkal feltápászkodott. A mosdókagylóhoz lépve hideg vízzel megmosta az arcát, majd újabb mély levegőt vett, és kilépett a mosdóból. Felkapta az egyen kötényét, laza kontyba kötötte a haját, megigazította a csuklószorítóját, majd kilépett a személyzeti öltözőből. Azonnal megérezte a pultnál álló két fiú közötti feszültséget. Nem tudta, mennyi időt volt eszméletlen, de csak remélni tudta, hogy ez idő alatt nem történt semmi balhé. Josh rápillantott, majd visszafordulva az előtte levő vendéghez elvette tőle a pénzt. Harry viszont amint meglátta, elindult felé. Sam elkapta róla a tekintetét, és mielőtt a fiú odaért volna hozzá, elindult a másik irányba, egyenesen Riához, aki az egyik asztalnál ült, és belemélyedt a telefonjába.  Sam erőtlenül vágódott le mellé, majd sóhajtva az asztalra könyökölt.

-                     Na mivan? – kérdezte Ria fel sem nézve, mire Sam csak morgott egyet – Ó, remek. Most már beszélni sem tudsz.

-                     Mi történt? – nézett végül rá Sam összeráncolt szemöldökkel.

-                     Mi történt volna? Elájultál, Harry bevitt az öltözőbe és szerzett neked kaját. Eléggé megijedt az a szerencsétlen.

-                     Örülök neki – biccentett Sam bármiféle érzelem nélkül.

-                     Az az idióta végigrohanta a fél várost, hogy neked kaját szerezzen. Látszik, hogy nem ismer – pillantott fel rá Ria felhúzott szemöldökkel.

-                     Aha – bólintott Sam minden érdeklődés nélkül.

-                     Szóval, még nem mondtad el, honnan is ismeritek egymást?

-                     Nem – állt fel Sam, és visszaindult a pult felé – Tényleg nem.

-                     Menj, pihenj egy kicsit. Leváltalak – lépett Harry felé, mire a fiú arrébb lépett, odaengedve ezzel Samet. Egy pillanatig csendben fürkészte Sam sápadt arcát, és a szeme alatt levő hatalmas karikákat.

-                     Jól vagy? – húzta fel a szemöldökét aggódva.

-                     Persze. Miért ne lennék jól? – kérdezte Sam oda sem fordulva felé, miközben kidobta a kukába az elhasznált kávézaccot.

-                     Mondjuk, mert elájultál? – ráncolta a szemöldökét Harry döbbenten.

-                     Ja – vonta meg a vállát Sam – Megesik.

-                     Hogy érted hogy megesik? – döbbent le Harry totálisan.

-                     Úgy, ahogy. Békén hagynál? Épp dolgozom – pillantott felé jegesen.

-                     Sammy… - kezdett bele Harry, de mikor rájött, mit mondott, elakadt a mondatban. Sam egy pillanatra lefagyott, majd szikrázó tekintettel fordult Harry felé, lecsapva a pultra a kezében levő kávésdobozt.

-                     Ne merészelj még egyszer így hívni – sziszegte halkan, majd lendületből visszafordult, és folytatta a kávékészítést. Harry kinyitotta a száját, majd inkább nem mondott semmit. Egy pillanatra Josh felé nézett, aki felhúzott szemöldökkel, gyilkos tekintettel bámult vissza rá. Visszanézett Samre, aki rá se hederítve csinált egy forrócsokit, majd sóhajtva hátrafordult, és odament Riához.

-                     Na, mi a helyzet? – nézett rá Ria mosolyogva, mikor leült mellé. Harry megrázta a fejét, de nem válaszolt – Jól vagy? – hajolt közelebb hozzá Ria.

-                     Persze – vigyorodott el Harry erőltetetten.

-                     Te Harry… - kezdte el Ria elgondolkozva – Ti mégis honnan ismeritek egymást?

-                     Osztálytársak voltunk – pillantott felé Harry, mire Ria szemöldöke az egekbe szaladt.

-                     Mivan? – nevetett fel hitetlenül, a pult mögött álló Sam felé pillantva.

-                     Mikor elköltözött az anyja halála után. Egy évet egy osztályba járunk.

Ria nem válaszolt, csak Samre pillantott, aki ugyanekkor nézett rá, unottan felhúzta fél szemöldökét, majd visszafordult, és odaadta az előtte álló vevőnek a kávéját.