A kávézólánc főnöke még aznap délután telefonált, hogy
másnap új dolgozó érkezik, egy bizonyos Harry Greenwood, akit Samnek kell
betanítania.
Sam lábait felhúzva ült a sötétvörös
párnával borított széken, és lehunyt szemmel hallgatta a zenét. Fülhallgatójából
néha kihallatszott egy-egy hangosabb hang, egy üvöltés, vagy gitárszóló, de
ezen kívül a kávézót teljes csend uralta. Ami kiegészült a félhomállyal, lévén
hajnali öt óra. Sam lassan, milliméterről milliméterre nyitotta ki a szemét,
majd óvatos mozdulattal letörölt a szeme sarkából egy kósza könnycseppet, és a
zsebéből kihúzva fekete fémdobozát, elővett egy szál cigit, és rágyújtott.
Megrázta a fejét, beletúrt a hajába, majd felállt, és a pár órával azelőtt
felállított festőállványhoz lépett. Rápillantott a félkész műre, majd
lendületből megragadta a félretett ecsetet, és ismét dolgozni kezdett. Úgy,
ahogy már órák óta tette, mindössze egy-két párperces megállással. Néha szinte
már agresszívan döfte az ecsetet a vászonba, néha pedig alig érintette azt.
Érzelemből festett, ahogy mindig is tette. A vázlatkészítésnek még a gondolatát
is nevetségesnek tartotta, hiszen hitte, hogy a műnek a művész pillanatnyi
érzelmeit kell ábrázolnia, nem pedig holmi előre megtervezett, óramű pontosságú
formát. Így csak festett, észre sem véve az idő haladását, egészen addig, amíg
a vállára egy kéz nem nehezedett. Reflexből lépett hátra és kiáltott fel, majd
mikor meglátta a mögötte önelégülten vigyorgó Josht, csak egy hűvös
pillantással jutalmazta. Kivette a füléből a fülhallgatóját, és lerakta a
legközelebb levő asztalra.
- Inkább
meg sem kérdezem, hogy aludtál-e – húzta fel a szemöldökét Josh, végignézve a
hatalmas, mindössze három színből álló képen. A királykék, a mélyvörös, és a
fekete kavalkádjából akarva-akaratlanul is feltűnik egy oroszlán alakja, amely,
ha túl sokáig nézte valaki a képet, egyszerűen köddé vált.
- Muszáj
volt – vonta meg a vállát Sam, majd egy utolsó ecsetvonással befejezettnek
nyilvánította a képet. Ebben a pillanatban lépett be Ria a bejárati ajtón,
ezzel megcsendítve az ajtó fölé helyezett kis szélcsengőt. Nem szólt semmit,
csak egy pillantást vetett a képre, majd Samhez lépve a táskájából elővett egy
kisebb csomagot.
- Tessék
– nyújtotta Sam felé szélesen mosolyogva – Gondoltam, azért mégsem lehetsz a
tegnapi ruhádban. A szagoddal elijesztenéd az összes vendéget – húzta fel a
szemöldökét, majd minden további nélkül elindult, hogy reggelit csináljon
magának. Sam egy pillanatig csak nézte a ruhákat, majd megvonta a vállát, és
elindult átöltözni.
- Imádom,
mikor Samre rájön a nagy művészség. Ilyenkor valahogy sosincs érvényben a
dohányozni tilos jelzés. Bezzeg én csinálnám ezt – morogta Josh a fogai között,
miközben Riát figyelte, ahogy légfrissítővel körbefújta a helyiséget.
- Ne
morogj, nem te köhögsz betegesen ha cigifüstöt szagolsz – válaszolta Ria két
köhögés közt.
- Amúgy
hogy-hogy ilyen korán? Azt hittem, a szépítő alvás fontos. Bár ahogy most
elnézlek, tényleg eléggé az lehet – húzta a száját félmosolyra, mire Ria
megforgatta a szemeit.
- A
főnök mondta, hogy ma reggel jön az új előadó, szóval ma nem csak Sam fog
betanítani. Bár, ugye, mint tudjuk, úgyis csak egy napig fog itt maradni.
- Persze,
mert téged senki sem tud elviselni. Hidd el, ha én énekes lennék, vagy mi a
szösz, akkor sem lépnék fel veled, ha élet-halál kérdése lenne.
- Nem
tehetek róla, hogy elijeszti őket a tehetség – csücsörített Ria vidáman,
miközben enni kezdte a frissen összecsapott szendvicsét.
- Én
inkább beképzeltségnek nevezném, de ahogy gondolod – vonta meg a vállát Josh,
majd Riához lépett – Abból jut nekem is?
Ria csak odabökött a másik szendvicsre, amit a pulton
hagyott, mivel ismerte már Josh szokásait. Sam ekkor lépett ki a személyzeti
öltöző ajtaján, immár egy sötétzöld, nála háromszor nagyobb kötött pulóverben,
valamint egy kopott, bő farmerben. Eddig lazán kiengedett rasztáit most szoros
kontyba fogta, azonban a beleszáradt festékfoltokkal nem csinált semmit. Nem
szólt semmit, csak odalépett a festőállványhoz, és pakolászni kezdett.
- Kérsz
valamit? - mosolyodott el Ria vidáman, de Sam válasz helyett csak
megrázta a fejét, és bevitte az öltözőbe a holmiját. Kiérve beletörölte
festékfoltos kezét a pulóverébe, mit sem törődve azzal, hogy így az is több
színű lett, majd elkezdte lepakolni a székeket az asztalokról. Ria és Josh
csendben figyelték, miközben a reggelijüket ették, majd átvették az aznapi
árut.
- Basszus,
már megint késésben vagyunk – kiáltott fel Ria felnézve a faliórára – Sam,
megtennéd, hogy kipakolod a sütiket? – pillantott felé kétségbeesetten, majd
besietett az öltözőbe.
- Tudnám,
hogy mit pánikol – ráncolta a szemöldökét Josh – Neki nem is ez a munkája.
Ameddig jól néz ki, és elszórakoztatja a vendégeket addig nem is kell mást
csinálnia. Akkor meg? – kérdezte, de senki nem válaszolt neki, Sam láthatóan
belemélyedt a gondolataiba, és nem is tűnt úgy, mintha nagyon ki szeretne jönni
a saját kis világából. Lassan pakolta ki egymás mellé a különböző méretű,
formájú és színű muffinokat, tortákat, süteményeket, szendvicseket, és
különböző sütiket. Josh összepakolt és elrendezte a dolgokat a pultnál, majd az
ajtóhoz lépve elfordította a kis táblát, hogy a járókelők a ’Nyitva’ feliratot
láthassák.
- Harry
mikorra jön? – nézett Sam Josh felé, miközben megkötötte a kis fekete
egyenköpenyét.
- Fogalmam
sincs. Gondolom, mikorra a főnök behívta. De hogy az mikor van – vonta meg a
vállát, majd összeráncolt szemöldökkel nézett Samre – Miért érdekel?
- Csak
kérdeztem – vonta meg a vállát, majd felhúzta a szemöldökét, mikor megállt
előtte az első vásárló, és leplezetlen unalommal hallgatta a rendelését.
- Oké
– lépett ki Ria az öltözőből, az eddigi szexi-kényelmes szerelését lecserélte
az ultraszexire, és 15 centis magassarkújában is magabiztos léptekkel ment oda
Samhez – A főnök most hívott, hogy Harry 10-re jön, az én srácom pedig délre.
Úgy tűnik spanyol, de a neve legalábbis Alejandro Rodriguez. Tuti valami
röhejes fazon. Simán lepipálom – mosolyodott el magabiztosan, szinte észre sem
véve, hogy a kasszánál sorban állók fele ettől az egy mosolytól fülig
beleszeretett.
- Azt
kérdeztem, hogy tejszínhabot kér rá? – emelte fel a hangját Sam, miután már
harmadszorra tette fel az előtte álló, kissé elbambult férfinak ezt a nem túl
bonyolult kérdést. Miután egy ideges mosollyal elküldte melegebb tájakra az
összevissza habogó férfit, szúrós pillantással fordult Ria felé – Elhiszed,
hogy nem érdekel? Oszd meg valamelyik rajongóddal ezt a fantasztikus hírt, ők
legalább figyelni fognak rád. Ja, nem, bocs. A dekoltázsod valószínűleg eléggé
elvonja majd a figyelmüket – bökött a valóban nem túl konszolidált ruhára, és
figyelemre se méltatta Ria pillantását, ami annak ellenére, hogy a mosolya
cseppet sem változott, nem éppen boldogságot árult el.
- Megyek,
bevásárolok – válaszolt, mintha mi sem történt volna – Mivel nincs otthon
semmi, munka után hulla leszek, ti pedig az életben nem mennétek el
bevásárolni, az hót ziher – kapta fel a halványrózsaszín táskáját, majd
kilépkedett a kávézóból, nem egy elismerő pillantást kiérdemelve. Josh
elgondolkozva nézett utána, miközben a tejhabot csinálta.
- Kíváncsi
vagyok, mikor jön vissza – jegyezte meg végül egy álmosoly kíséretében, amit az
egyik vendégnek szánt.
- Pont
nem tud érdekelni – vágott vissza Sam egyből, unottan nyomogatva a
pénztárgépet.
- Élvezd
ki, amíg még ott állsz, és csak számolsz, mert amint megjön a selyemfiú, helyet
cserélünk, cicukám - vigyorodott el Josh nem túl barátságosan. Sam nem mondott
semmit, csak a pult alatt tartva a kezét Josh felé fordította, és bemutatott
neki.
- Csak
ne legyen balhé, oké? – suttogta Sam, mire Josh értetlenül fordult felé.
- Már
miért lenne balhé? Oké, ki nem állhatom a selyemfiúkat, és nyílvánvaló, hogy a
múltban megbántott, de azért csak nem lehetett akkor gáz, hogy… - itt elakadt,
keze megcsúszott a fémpoháron, ezzel kiöntve a tűzforró tejet, amiről tudomást
sem szerzett, csak pislogás nélkül nézett Sam szemébe. Aki pár pillanatig állta
a tekintetét, majd elkapta a fejét, és tovább pötyögött a pénztárgépen – Hogy
ez nekem hogy nem esett le! – emelte fel a hangját Josh, mire a kávézóban jelen
levő összes vendég felé fordult.
- Fogd
már be – sziszegte Sam összeszorított szájjal, majd egy pillanatra felé
fordult, és jelentőségteljes pillantást küldött felé – Ne merészelj balhét
csinálni! A főnök kidob, és annak rohadtul nem lenne jó vége.
- Te
most szórakozol velem, ugye? Hol a francban érdekel az engem? Ha az a gyerek
még egyszer a szemem elé kerül, akkor…
- Akkor
sem csinálsz semmit – szólt közbe Sam, miközben melléállt, és egy gyors
mozdulattal feltörölte a kiborult tejet – És most tűnés vissza dolgozni! És ha
még egyetlen szót is meghallok erről, én esküszöm, puszta kézzel fojtalak meg.
- Akkor
már két halott is lesz itt - morogta Josh már-már vérben forgó szemekkel,
miközben lendületesen csinálta a kávékat, duplasebességre kapcsolva.
- Josh
– sóhajtott Sam fáradtan – Nem akarok erről beszélni. Az már a múlt, régen
volt, lezártam. Nem kéne felhánytorgatni többet, oké?
Josh pár pillanatig szótlanul méregette a
rezzenéstelen arccal álló Samet, majd sóhajtva elfordult.
- Oké.
De ha egyetlen rossz lépést is tesz… - nem fejezte a mondatot, csak
megroppantotta a nyakát, ezzel szavak nélkül is egyértelművé téve a szándékait.
A következő pillanatban ismét megszólalt az apró szélcsengő, mire Sam
felpillantott, majd el is kapta a tekintetét.
- Viselkedj,
oké? – morogta még utoljára, majd szélesen rámosolygott a pulthoz érő, kócos
hajú Harryre – Fésülködni manapság már nem szokás? – kérdezte reflexből, át sem
gondolva, hogy mit tesz. Harry egy pillanatra meghökkent, majd elmosolyodott.
- Ezt
komolyan egy festékfoltos hajú lány kérdezi tőlem?
Sam unottan bólintott, majd a személyzeti öltöző felé
intett.
- Tedd
le a cuccaid, és vegyél fel egy egyenkötényt, utána pedig kezdhetjük is –
hangja, mint a nemrég csiszolt kés, bár mindenféle érzelemtől mentes volt,
mégis élesnek hatott az ember fülének. Harry bólintott, majd bement az
öltözőbe, és alig két perc múlva már vissza is tért, immár kötényben – Oké
Josh, helycsere.
Josh egyetlen szó nélkül átállt a kasszához, otthagyva
a félig kész kapucsínót Samnek, aki sóhajtva hozzáállt, és fél perc alatt be is
fejezte. Mikor Harry mellélépett, és látta, hogy beszédre nyitná a száját,
gyorsan belekezdett, mielőtt még megszólalhatott volna.
- Oké,
szóval. Nem olyan nehéz megtanulni, szerintem egy nap alatt menni fog és holnap
már dolgozhatsz is rendesen, pláne a te eszeddel, de még ha esetleg meg is
hülyültél az évek alatt, két napnál többet akkor sem fog igénybe venni. Az
egyetlen, amit tenned kell, az az, hogy figyelsz rám. Szóval, kávéfőzőt
gondolom tudsz használni – pillantott a fiú felé, akinek épp csak egy bólintásra
volt ideje – Oké, akkor kezdjük a legegyszerűbbel. Hosszúkávé.
Sam csak beszélt, beszélt és beszélt, pedig már rég
nem érezte a száját, és lassan összeesett a fáradtságtól. De nem akarta hagyni,
hogy Harry belekezdjen a mondandójába, mivel félt, hogy valami baromságot
mondana, és azzal elszakítaná Josh egyetlen megmaradt idegszálát. És kitörne a
pokol.
Harry összeráncolt szemöldökkel nézte Sam folyamatosan
mozgó száját, próbálva követni az utasítások egész sorát, ez azonban igen nehéz
volt, tekintettel arra, hogy egyrészt Sam igen gyorsan beszélt, másrészt pedig
Harry fejében gondolatok ezrei cikáztak.
- Oké.
Menni fog? Próbáld ki, ha nagyon elcseszed, legfeljebb megcsinálom én – vonta
meg a vállát Sam, majd több mint egy óra óta először végre elhallgatott. Harry
bólintott, majd precíz mozdulatokkal nekiállt megcsinálni a Latte Macchiatot,
ami első próbálkozásra tökéletesre sikerült. Sam bólintott, majd
nekitámaszkodott a pultnak, és innentől kezdve leginkább csendben figyelte az
erősen koncentráló fiút, esetleg egy-egy tanáccsal látta el, vagy korrigálta a
kisebb hibáit, bár mindvégig figyelve arra, hogy kezeik egy pillanatra se
érintkezzenek. Az túlontúl valóságos lett volna. Ő pedig nem akarta elfogadni,
hogy ez márpedig a valóság.
- Figyelj,
Sam… - kezdte Harry halkan, miközben épp fahéjat szórt egy kapucsínó
tetejére.
- Inkább
most fejezd be – szakította félbe Sam tekintetével továbbra is a fiú erős,
hatalmas kezeit követve.
- De…
- kezdte újra, most már kicsit hangosabban.
- Nem
érdekel – közölte Sam száraz hangon, reménykedve, hogy elég nyersen hangzik.
- Sajnálom.
Sam magában
fohászkodott, hogy Josh ne hallja meg a körülöttük levő alapzajtól, vagy a
rádióból jövő halk zenétől, de persze nem volt ilyen szerencséje.
- Ó,
igen, azzal mindent megoldasz – szólt oda neki a kassza mellől foghegyről.
- Parancsolsz?
– fordult felé Harry enyhe döbbentettel.
- Ó,
jaj, ne haragudj! – kapta Josh a szája elé a kezét – Nem akartam közbevágni,
vagy bármi, csak helyeselni akartam, miszerint egy bocsánatkérés nyilván helyre
tudja tenni mind azt a sok szart, amit régen műveltél.
- Josh
– morogta Sam az orra alatt, rosszat sejtve. Nagyon is rosszat sejtve.
- Már
megbocsáss, de neked mégis mi közöd van ehhez az egészhez? – ocsúdott fel Harry
hirtelen a döbbenetéből, és közelebb lépett Josh-hoz. Akinek ez már csak olaj
volt a tűzre, egyetlen mozdulattal Harrynél termett, és a pólójánál fogva
magához húzta.
- Mindjárt
megtudod, mennyire közöm van hozzá – fröcsögte indulatosan, szemében állati
ösztönök látszottak.
- Josh,
azonnal fejezed be! Mi itt éppen dolgozunk – tette a vállára a kezét Sam, de
Josh nem nagyon törődött vele, lerázta magáról, és ördögien elmosolyodva
hátrahúzta a jobb kezét. A következő pillanatban egyszerre lehetett egy
hatalmas csattanást, és Sam sikítását hallani, aki egy pillanatra teljesen
megfeledkezett magáról. Majd, mikor összeszedte magát, és látta, hogy Harry
vérző orra ellenére Josh ismét ütésre emelte a kezét, egy határozott
mozdulattal odalépett hozzájuk, Josh kezét lerántotta Harry pólójától, aki
ettől elvesztette az egyensúlyát, és térdre esett. Sam azonban ezzel nem törődve
a dühtől remegő Josh-hoz lépett, arcát a kezei közé emelte és mélyen a szemébe
nézett, majd száját a szájára tapasztotta, és egészen addig el sem engedte, míg
nem érezte úgy, hogy a megfeszült izmai teljesen elernyedtek.
- Te
jó ég – Josh és Sam egyszerre kapták a fejüket az ajtó felé, ahol Ria állt, két
bevásárlószatyorral a kezében, arcán a totális döbbenettel – Gyerekek, ti meg
mégis mi a francot műveltek? Dolgozunk, nem tűnt még fel?
- Ja,
mondja ezt a lány két bevásárlószatyorral a kezében – morogta Josh, és bár ezt
eredetileg Samnek szánta, ő már nem figyelt rá, ugyanis közben leguggolt
Harryhez, és egy konyharuhát nyomott a kezébe, hogy azzal törölje le az arcáról
a vért. Ria eközben a pult mögé sietett, és a kasszához lépve feltette a
kezeit.
- Jól
van emberek, a műsornak vége! Elnézést ezért a kis kellemetlenségért,
természetesen ígérjük, hogy ezentúl ilyesmi sosem fog kis kávézónkban
előfordulni! Kárpótlásképpen ma minden muffin fél áron kapható – kiáltotta
széles mosollyal az arcán, mire a kávézón egyfajta izgatott suttogás söpört
végig, mintha az emberek napjának a fénypontja lenne egy fél áron árult
sütemény. Bár valószínűleg az is volt.
- Josh,
beszélhetnénk egy pillanatra? – állt meg a fiú előtt Sam csípőre tett kézzel,
szikrákat szóró szemmel, mire Josh beharapta az alsó ajkát, és bólintott. Ettől
a tekintettől valószínűleg még a világ legerősebb embere is megijedt volna. Így
inkább csak szó nélkül követte Samet az öltöző felé. Mindeközben Ria kivett a
mélyhűtőből egy jégtartót, a jégdarabokat konyharuhába tette, és az időközben
feltápászkodott Harry orrára nyomta.
- Így.
És most meg kell próbálnod fél kézzel kávét csinálnod, amíg azok ketten el nem
intézik a dolgukat – biccentett Ria az öltöző felé, majd egy, még az eddiginél
is szélesebb vigyort felvéve fordult a következő vevő felé.
- Mit
adhatok? – kérdezte vidáman.
- Igazából
semmit. Vagyis, legfeljebb a telefonszámodat, azt nem vetném meg, elhiheted –
kacsintott rá a vele szemben levő, kreol bőrű srác. Ettől a magabiztosságtól
még Ria is meglepődött egy pillanatra, de utána egyből helyrehozta lefagyott
mosolyát, és érdeklődve kérdezett vissza.
- Ahhoz
azért ennyi még kevés lesz. Ki kell érdemelned.
- Nos,
talán még annak is eljön az ideje. Az előadói állásra jöttem – húzta féloldalas
mosolyra a száját, mire Ria elismerően végignézett rajta.
- Mondanám,
hogy menj be az öltözőbe lepakolni, de oda én a helyedben most nem tenném be a
lábam, szóval inkább csak pakolj le egy szabad asztalhoz – biccentett neki,
majd máris a következő vendégre koncentrált.
- Ó,
ember, mi van, ez az új divat? Olyan kívánatosan festesz, csak vigyázz, nehogy
rád ugorjak – Ria kissé meghökkenve pillantott fel, majd nézte végig, ahogy
Harry és, mint újonnan megtudta, Alejandro kezet ráznak a pult fölött.
- Én
benne vagyok, öreg, csak a sérómat hagyd ki a dologból. Tudod, az a szexepilem
– kacsintott rá Harry.
- Még
jó hogy nem a hangod. Annak ugyanis annyi. Bár biztos vannak, akik az orrhangot
szeretik – röhögött fel Alejandro kárörvendően.
- Nem
szapuljuk a sérültet – vágott vissza Harry vigyorogva, majd minden további
nélkül visszatért a kávéfőzéshez, a fiú pedig lepakolt egy asztalhoz. Ria, miközben
továbbra is mosolyogva fogadta a vendégeket, kissé közelebb hajolt Harryhez.
- Ti
ismeritek egymást? – húzta fel a szemöldökét.
- Ja
– vonta meg a vállát Harry – Azért jelentkeztünk ide, mert gondoltuk, klassz,
hogy együtt tudunk dolgozni. Így legalább biztos volt, hogy nem csak dögunalmas
emberek vesznek majd körül minket – Ria felhúzta szépen ívelt szemöldökét, mire
Harry elmosolyodott – Már úgy értem, hogy ha amúgy dögunalmas munkatársaink lennének.
- Azért
– mosolyodott el Ria. Ezután csend telepedett rájuk, egészen addig, amíg Josh
és Sam ki nem léptek az öltöző ajtaján, és bár Sam arcán semmilyen érzelmet nem
lehetett látni, Josh határozottan idegesnek tűnt.
- Kösz,
Ria, innentől átveszem – lépett hozzá Sam üres tekintettel, mire Ria
rámosolygott.
- Életmentő
vagy. Elvégre még időben be kell tanítani a mi kis újoncunkat – nevetett fel,
és bár Sam egy szóval sem kérdezte, ő azért rámutatott az egyik asztalnál ülő,
lábait lazán egy székre támasztó, tökéletesen bezselézett, sötétbarna hajú
fiúra.
- Remek
– vonta meg a vállát Sam unottan, majd mielőtt még odafordult volna a következő
vevőhöz, Joshra nézett – Menj ki nyugodtan rágyújtani. Most elleszünk.
Josh egy pillanatig habozott, majd végül szó nélkül
távozott. Sam egyetlen szót sem szólt Harryhez, aki úgy tűnt, szintén inkább a
hallgatást választotta, bár ha akarta volna, sem tudta volna kiválasztani, hogy
melyik kérdését tegye fel legelőször. Sam félig a pultnak dőlve igazította meg
a csuklószorítóját, és tűrte vissza a kiszabadult tincseit a kontyába. Eközben
Ria leült a latin szépfiú mellé, és gyorsan végigmérte deszkás cipőjét, szűk
farmerjét, és egyszerű, bőre barnaságát kiemelő fehér pólóját. Egyértelmű, hogy
tudta, mit akar, és azt is, hogy azt hogyan érje el.
- Oké.
A szabályok egyszerűek. A főnök csak a legjobbakat akarja felvenni, ezért
egyből az első este be leszel dobva a mélyvízbe. Velem fogsz párbajozni, vagyis
egy számot éneklek én, egyet meg te, és a közönség dönt, melyikünk a jobb.
Amennyiben én nyerek, szedheted a sátorfád, amennyiben pedig te, akkor onnantól
megosztva leszünk itt attól függően, hogy mennyire szeretett a közönség.
- Ez
piskóta – legyintett a srác magabiztosan.
- Azt
majd meglátjuk – húzta fel a szemöldökét Ria, majd széles mosollyal
odanyújtotta a kezét – Victoria Feather.
- Que
bonita – ragadta meg a kezét, majd ahelyett, hogy megrázta volna, apró
puszit nyomott a kézfejére – Alejandro Rodriguez. De a barátaimnak csak Alex.
- Rendben,
Alex, itt a lista azokról a számokról, amiket a zenekar el tud játszani,
természetesen, ha felvesznek, akkor bármilyen számot megtanulnak a kedvedért,
de egyelőre be kell érned ennyivel. Állíts össze egy listát a számokról, amiket
elő szeretnél adni, legfeljebb ötöt, abban a sorrendben, ahogy el szeretnéd
énekelni őket, majd add oda a zenekarnak, mikor megérkeznek – Alex bólintott,
majd szórakozottan tanulmányozni kezdte a listát.
-
Köszöntjük szeretettel minden egyes
vendégünket, a törzsvendégeknek egy hatalmas HELLÓ, a többieknek pedig
köszönjük, hogy a mi kis kávéházunkat választották. Viktoria Feather vagyok, és
mint ahogy azt már megszokhatták, ma is én fogom szórakoztatni önöket. Azonban,
mint néhányszor már máskor is megtörtént ez, ma egy vendégfellépőnk is lesz –
illetve csak magukon múlik, hogy vendég marad-e, vagy állandó fellépő lesz.
Kérem, bíztassák hatalmas tapssal Alejandro Rodriguezt, aki a mai nap folyamán
szintén szórakoztatni fogja önöket! Mint ilyenkor mindig, ma is a nézők
reakciójától függ, hogy marad-e. Szóval kérem, ne fogják vissza magukat, ha
tetszik, nyugodtam tapsoljanak, fütyüljenek, sikítsanak, sőt, erre külön meg is
kérem önöket. Bemelegítésnek először én fogom előadni Taylor Swift-től az I knew you were trouble című számot.
Kérem, köszöntsék nagy tapssal a zenekart, akik nélkül ez az egész nem jöhetne
létre – Ria hangja harsány volt, vidám, és mint mindig, megjelenésével most is
elintézte, hogy a jelen levő összes férfi – és a legtöbb nő – teljesen
beleszeressen. Elmosolyodott, megvárta míg a vendégek többé-kevésbé
elcsendesednek, majd intett a zenekarnak, hogy kezdhetik. Sam a pult mögül
figyelte, miközben a vendégek lassan a székekhez szállingóztak, üresen hagyva
ezzel a pultot. Figyelt, de még így sem tudta nem észrevenni a tarkóját égető
pillantást. Egy pillanatra Harry felé sandított, majd visszafordult Riához, aki
mint mindig, most is tökéletes profizmussal látott neki a dalnak, és akinek
hangja hibátlanul tisztán szólt. Josh mellélépett, és fél karját átvetve a
vállán egy gyilkos pillantást vetett Harry felé, aki mit sem zavartatva magát
tovább bámulta Samet. Sam szemöldöke mindössze akkor ugrott a magasba, mikor
Alex ahelyett, hogy a színpad mellett maradva kivárta volna a sorát, elszánt
tekintettel bekapcsolta a mikrofonját, és Ria mellé pattant az apró színpadra.
Ria csak egy másodpercre esett ki a szerepéből, majd mintha mi sem történt
volna, tovább énekelt, csak éppen most már Alexel együtt. A vendégek szinte
egyből ujjongani kezdtek, és bár sem Ria, sem Sam nem számított rá, kettejük
hangja mégis tökéletesen passzolt egymáshoz. Az egész olyan volt, mintha eleve
így tervezték volna. Ria ekkor megállt, és hagyta, hogy Alex fejezze be egyedül
a dalt. A legtöbb ember ugyan nem láthatta rajta az idegességet, Sam mégis
észrevette szeme éles villanását. Az utolsó akkordok is elhallgattak, és a
vendégek mintha megtébolyultak volna. Talán még soha nem volt ekkora az ujjongás.
Most már a maradék nő is, aki eddig nem szeretett bele Riába, szerelembe esett.
De ki ne esett volna bele a kávébarnán csillogó szemekbe, a tökéletesen
beállított hajba, a kisfiús arcba, és a stílusos ruhákba. Ria csak egy
pillanatra nézett rá, majd a közönség felé nézve elmosolyodott.
-
Íme Alejandro Rodriguez. Megdöbbentő
volt a produkció, nemde? Már-már én is meglepődtem – nevetett fel, és csak hangja
enyhe éles árnyalata utalt nevetése hamisságára – A következő számot pedig csak
ő fogja előadni, ami pedig nem más mint a…
-
Dont
you worry child a Swedish House Maffiától – mosolyodott
el féloldalasan Alex, majd a zenekar felé bólintva elkezdte a számot. Ria
lesétálva a színpadról egyből a pulthoz lépett, mire Sam odatolta hozzá a már
megkezdett light kóláját.
-
Megölöm. Komolyan mondom, megölöm. Mégis
mit képzel magáról? Ez nem így volt tervezve – idegeskedett halkan, majd egy
nagy levegőt véve rendezte arcvonásait, és szélesen elmosolyodva, felkapta a
pultra letett mikrofonját – De ha ő így, hát én is így – közölte, majd
határozott léptekkel felment a színpadra, és csatlakozott Alexhez.
-
Ez kezd vérre menni – pillantott Josh a
páros felé, majd a bejárathoz nézett, ahol épp belépett a kövér, kopaszodó
főnökük – Pláne ha meglátják őt is.
-
Ria ki fog akadni, ha felveszik a
srácot. Márpedig ahogy most elnézem a főnököt… Fel fogják – Sam arcáról semmit
sem lehetett leolvasni, mikor intett a főnöknek, majd a mosogatóhoz lépve
megengedte a meleg vizet.